stuudio.uudistekeskus.ee

stuudio.uudistekeskus.eu

stuudio4.uudistekeskus.ee

Egy mindig beteljesülő kívánságról

Újév tájékán, mindig bebizonyosodik, hogy igen, léteznek varázsigék. Azok egyike a következő: Boldog új évet!

Azért bátran varázsigének minősíthető a fenti három szó, mert a benne rejlő kívánság mindig, kivétel nélkül (!) beteljesül, valóra válik.

Vajon miért, és hogyan?

A magyarázat pofon egyszerű: a boldogságérzet mindig belső, nem pedig külső eredetű, emiatt kizárólag az ember hangulatától, valamint akaratától függ. Semmi egyébtől. Így az ember mindig magával viszi a boldogságérzet forrását. Csak rajta múlik, hogy éppen miként reagál környezete eseményeire.

Sokan ismerjük azt a szállóigét, hogy: „Mindenemet magammal viszem.” Ezt legtöbbször az ember fejében fölhalmozott tudásra és ismeretre alkalmazzák. De nyugodtan alkalmazható a boldogságérzetre és annak forrására is.

Ezért mindig, teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy minden egyes ember egyben boldog is. Mert boldognak valójában az is minősül, aki boldogságát a jajgatásban, a mazochismusban, valamint a boldogtalanságérzetbe való elmélyülésben leli. Igaz, az ő boldogságának forrása – sokak szemében – furcsának tűnhet, de attól még valós.

Amikor másoknak boldog új évet kívánunk, akkor eleve tudjuk, hogy ezen kívánság beteljesülése halálbiztos. Tehát varázsigéről van szó, és annak alkalmazójaként, lelkünk mélyén nyugodtan varázslóknak tarthatjuk magunkat. Az Újévtől a Háromkirályok napjáig mindenképpen.

Ezért az összes társvarázslómnak boldog új évet kívánok!

  • Tõnu Kalvet

    Olen ajakirjanik ja tõlkija. Tunnen maailma vastu elavat huvi, seetõttu olen Harju keskmisest tunduvalt mitmekülgsem.

    Related Posts

    Sírni vagy nem sírni: ez itt a kérdés

    A magyar oktatási miniszter cinikus kijelentése „megfeledkezik” arról, hogy mindenek előtt emberek vagyunk. Az oktatási miniszter – Lannert Judit – kinevette a magyar férfiakat, amiért sírva fakadtak a focimeccs végén,…

    Loe edasi
    Diplomáciai botrány: Magyar Péterék visszakérték a III. Károly királynak ajándékozott lovakat

    III. Károly király aligha számított arra, hogy a magyar koronázási ajándékkal később még gond lehet. Magyar Péterék ugyanis váratlanul visszakérték azt a két lipicai lovat, amelyeket a király 2023-as koronázására…

    Loe edasi

    Lisa kommentaar

    Vali siit!

    Majandusanalüütik Raivo Paala taotlus õiguskantslerile seoses COVID-19 kriisi ajal toimunuga

    Majandusanalüütik Raivo Paala taotlus õiguskantslerile seoses COVID-19 kriisi ajal toimunuga

    Moonast ja moonakavaimust

    Moonast ja moonakavaimust

    Sírni vagy nem sírni: ez itt a kérdés

    Sírni vagy nem sírni: ez itt a kérdés

    Hannes Võrno: Me oleme pealtvaatajate järeltulijad

    Hannes Võrno: Me oleme pealtvaatajate järeltulijad

    „Heade mõtete kastis“ on… PISA-testide viltuoleku kontroll! (45. saade)

    • By
    • september 20, 2026
    • 173 views
    „Heade mõtete kastis“ on… PISA-testide viltuoleku kontroll! (45. saade)

    Tehnokraat 71

    • By
    • september 19, 2026
    • 49 views
    Tehnokraat 71